Az igehirdetés szolgálatát Márkus Gábor református lelkipásztor, a kuratórium elnöke végezte a Bibliaolvasó kalauz napi igéje, a Róma 16, 17-27 alapján.

Három fő gondolata volt az igehirdetésnek:

1. Törekedni a szüntelen megerősödésre

Az alapítvány 22 éves szolgálata során sok fedél nélkülinek segített abban, hogy szembenézzen önmagával és azzal a helyzettel, amiben van, azzal a gondolkozással, ami a mélybe húzta. Sokan a kudarcok közepette indultak el Isten felé. Egy hálaadó alkalom mindig nagy lehetőség arra, hogy felmutassuk, mennyi mindent kaptunk, „úgy magától”, ami nem is magától van, hanem kegyelem. Pál egy olyan Jézusban hisz, akinek van hatalma. Mi milyen Jézusban hiszünk? A hajléktalanságból, alkoholból felkelni sokszor egy pillanat műve, de felállva megmaradni az nehéz. A pszichológusok szerint a megerősödés több év munkája, Isten Igéje szerint egy egész életen át tart. Az evangélium olyan örömmennyiség, amilyenre minden embernek szüksége van. Van hatalma a mi Urunknak, Istenünknek a mi megerősítésünkre! Jézusnak szolgálni azt jelenti, hogy fontos érték a másik ember. Nagy öröm, amikor egy hajléktalan elindul, hogy segítsen a társán – már nem önmagának él!

2. Eljutni a hit engedelmességére

Nem könnyű engedelmeskedni a hitnek. Én csak mindig másokért tegyek? Velem mi lesz? Az jár el helyesen, aki az igényeit a lehetőségeivel hozza szinkronba. Az örömöt nem tárgyakban, hanem a szívünkben élhetjük meg. Ha megismerem Krisztus gazdagságát, szegénynek fogom érezni magam mellette, de boldognak is, mert mindez az enyém lehet. Isten hitünket sok evangéliummal bíztatja, bátorítja. Elhiszem? Tudok engedelmeskedni neki?

3. Az egyedül bölcs Istené a dicsőség

Az olimpiai dobogó öröm a játékosnak és egy egész országnak, Isten dicsősége ennél sokkal nagyobb öröm. Isten sok mindent megengedett nekünk: az új melegedő üzemeltetését, a közösség gyarapodását. Amire Isten elhív, azt igyekszünk megtenni. Egyedül Istené a dicsőség!

Az igehirdetést követően özv. Kardos Imréné tett bizonyságot. Beszélt férje alkoholból való szabadulásáról, átadott életéről és arról a 21 évről, amit új életben élt, ahol minden nap hálát adott ezért a szabadításért.

Az istentisztelet keretén belül elhangzott Döbrentey Ildikó: Emberi szó című imádsága

Uram, köszönöm azt a hajléktalant,

akivel a héten

egy budapesti piros lámpánál találkoztam.

Én az autómban ültem,

ő az autók között lépegetett,

a hajléktalanok újságját kínálgatta.

Fáradt és feszült volt az arca,

s az autósok nem törődtek vele.

Mutattam neki,

hogy a lap, amit kínál,

nekem már megvan,

mindig meg szoktam venni.

Akkor az az ember,

nem alázatosan,

nem pénzéhesen,

hanem mint egy testvérére,

rám mosolygott,

s a visszapillantó tükörből még láttam,

hogy utánam integetett.

Köszönöm, Uram, ezt a találkozást,

amely megerősít abban,

hogy még aki legjobban rászorult,

annak sem csak a pénz hiányzik,

legalább annyit ér: az emberi szó.

Köszönök mindenkit,

Akitől emberi szót kapok,

Aki kedvesen néz rám,

Akinek eszébe jutok.

Ámen

Az istentiszteletet követően a jelenlévők (munkatársak és hajléktalanok, támogatók és barátok) ünnepi ebédben részesültek az intézmény nappali melegedőjében, ahol a közös ebéden kívül, személyes találkozásokra, beszélgetésekre is sor került.